szerelemmel kapcsolatos istenek

Szerelem Istenei

Káma

Szerelemistenség, az indiai mitológia egyik alakja.  Az ősi teremtési erő megjelenése volt, aki vonzó virágíjas ifjúvá vált. Később test nélküli lény lett belőle, miután Siva elporlasztotta. Keleten az emberek másképp állnak a testi vágyhoz, ott másképp viszonyul egymáshoz a testiség és a spiritualitás. Ezekről szól a kámaszutra is. Maga a káma szó a férj vágyát is jelenti a felesége iránt.

Címkék: indiai

Amor

Amor vagy más néven Ámor, a görög Erosz római megfelelője, mondáik szinte teljesen megegyeznek. Ő is egy fiatal isten, aki íjával szerelembe ejti az embereket. Ő is beleszeret egy halandóba, Pszichébe, akit feleségül is vesz, Jupiter pedig halhatatlanná teszi. Ábrázolása gyakran pufi csecsemő volt, később ebből lett a puttó alak. Az egyik legismertebb ábrázolása Rómában, a Capitoliumon álló szobor.

Címkék: római

Venus

Miután a római légiók meghódították Hellászt, az isteneiket a görög istenekkel kezdték azonosítani. Venus a görög Aphrodité megfelelője. A római konzervatívabb istenelképzelés miatt róla nincsenek olyan mondák, mint amiket Aphroditével kapcsolatban olvashatunk. Eredetileg a báj, a vágy istennője volt, később alakult ez át szerelemmé. Férje Mars, a háború istene, gyermekük pedig Amor. A korban nagy népszerűségnek örvendett, követője volt többek között Iulius Caesar is.

Címkék: római

Erósz

A néphagyomány a szerelem és a vágy istenének tekinti a görög mitológiában. Többféle elmélet is van a származásáról, egyesek szerint az ősi sötétség gyermeke, míg mások szerint Aphrodité és Arész fia. Általában fiatal fiúként íjjal ábrázolják. Aranyból készült nyílvesszőjével örök szerelmet ébreszt, az ólomvesszőket használva pedig kiolt minden érzelmet a célszemélyből. Egy alkalommal ő is szerelembe esett, a halandó Pszükhét kellett volna elbájolnia, ám ő beleszeretett. Majd viszontagságok után, mivel bánatában Erósz nem teljesítette a feladatát, Zeusz halhatatlanná tette a lányt, hogy egymáséi lehessenek.

Címkék: görög

Aphrodité

A görög mitológia szerelem és szépség istennője. Egyik elmélet szerint a habokból született Ciprusnál, más mítoszok Zeusz lányaként említik. Zeusz, hogy elkerülje a viaskodást a hölgy kegyeiért, a kovácsság istenéhez, Héphaisztoszhoz adta feleségül. Ám hiába a sok becses ajándék, hamarosan eltávolodtak egymástól és Aphrodité különböző olümposzi istenek és halandók társaságában múlatta az időt. Két gyermekének, Erósznak és Anterósznak pl. Arész volt az apjuk. Halandó szerelme volt többek között Ankhiszész és Adónisz. A mitológia szerint a trójai háború miatta robbant ki, mivel Paris őt választotta a legszebb istennőnek. Állatainak tartották a hattyút, a galambot, a nyulat, a delfint és a verebet. Növényei pedig a rózsák, a mirtusz, a gránátalma és a citromfa.

Címkék: görög
süti beállítások módosítása